Kedves olvasók, kommentelők, leendő "barátaim", és ellenségeim. Mielőtt belekezdenék a lényegi írásba talán mondok pár szót magamról. 31 éves 2 gyermekes apuka vagyok. A héten 4-5 van mikor 6 napot dolgozom általában hétvégén is. Felszolgáló lévén emberek közt vagyok és néha már-már kacajra derítő problémákat hallok emberektől. Ilyenkor persze akarva akaratlan elgondolkozik az ember mi lenne ha nekem is csak ekkora problémáim lennének illetve velük mi történne ha az én és hasonló helyzetben élők problémáival kellene megküzdeniük. Tudom Magyar mentalitás, hogy ha másnak jobban megy akkor irigykedünk de én senkitől sem sajnálom amije van hiszen ő vagy ősei okosabbak és vagy bátrabbak volta mint én és családfám. Csak hát élnek olyan emberek is akikről tudni naponta többet költenek mint én keresek havonta mégis embernek néznek és ilyenkor picit könnyebbnek is érezni a világot. Közhely, hogy a másik típust meg semmissé venni meg sem hallani de ezt kellene tenni. Persze nekem sem megy. De miért kellett idáig süllyednünk, miként szakadt így ketté az emberiség, és miért hagytuk idáig fajulni a dolgokat, nos a bennem felgyülemlett düh és kérdések miatt kezdtem el írni mielőtt még gyermekeim felé mutatnék agressziót. Esténként, éjszakánként szeretnék majd "lelket könnyíteni" kiutat, segítőket, barátokat találni. Mert hiszem ha összetartunk kicsit is de segíthetünk egymáson. Nos holnap reggel dolgoznom kell így aztán zárom soraimat jó éjszakát és kitartást kívánok mindenkinek.
Tisztelettel: Hiszem.
